#Falus Ferenc

Fotó: Bajnai és Falus is elment Váradi András temetésére
 

Fotó: Bajnai és Falus is elment Váradi András temetésére

Szombaton temették el Etyeken az önkormányzati választás napja előtti este halálra gázolt Váradi András alcsútdobozi polgármesterjelöltet, aki az Együtt-PM színeiben indult volna. A temetésen Bajnai Gordon volt miniszterelnök és Falus Ferenc, az Együtt-PM volt főpolgármester-jelöltje is jelen volt.

MTI MTI



Gyurcsány attól fél, hogy hirtelen túl erős lesz
 

Gyurcsány attól fél, hogy hirtelen túl erős lesz

Attól tart, hogy a túl erős Demokratikus Koalíció (DK) visszahúzná a teljes baloldalt, ezért nem érdekük az MSZP meggyengülése – fejtegette egy háttérbeszélgetésen hétfőn Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke ugyanakkor visszaszólt Tóbiás Józsefnek, és újabb kulisszatitkokat árult el Falus Ferenc jelölésének hátteréről.

MLF MLF



Falusnak politikai ambíciói vannak
 

Falusnak politikai ambíciói vannak

Továbbra is vannak politikai ambíciói Falus Ferecnek a főpolgármester-jelöltségtől való visszalépés után - mondta Tarlós István átmeneti kihívója a Hír24-nek. A szórakoztatóan fura interjúból az is kiderült, hogy Falus szerint az őt elindító pártszövetségnek nem volt pénze egy támogatottságát felmérő közvélemény-kutatás elkészíttetésére.

hvg.hu hvg.hu

Törölték a nyilántartásból Falus Ferencet és Magyar Györgyöt
 

Törölték a nyilántartásból Falus Ferencet és Magyar Györgyöt

A Bokros Lajos javára visszalépett politikusok már hivatalosan sem főpolgármester-jelöltek. A kiesett jelölteket a szavazólapokról is törölni kell, de mivel a főpolgármester-jelölti szavazólapokat még nem kezdte el kinyomtatni az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt., nem kell új szavazólapokat készíteni

MTI MTI



Elemzők: Továbbra is Tarlós István a favorit
 

Elemzők: Továbbra is Tarlós István a favorit

Falus Ferenc visszalépése nem módosította érdemben az önkormányzati választások esélyeit, de megmutatta, hogy a baloldal nem tud úrrá lenni korábbi hibáin - állapították meg az MTI által kedden megkérdezett elemzők. Továbbra is szinte biztosra veszik Tarlós István jelenlegi főpolgármester újraválasztását, valamint azt valószínűsítik, hogy az átlagosnál kisebb lesz fővárosi részvétel az október 12-i önkormányzati választáson.

MTI MTI

Szigetvári tiszteli Falust, mert visszalépett
 

Szigetvári tiszteli Falust, mert visszalépett

Tiszteletreméltónak nevezte Falus Ferenc döntését, hogy visszalép a főpolgármester-jelöltségtől Szigetvári Viktor, az Együtt - A Korszakváltók Pártjának ügyvezető társelnöke kedden Gyulán, hangsúlyozva, "ettől kezdve minden erőnkkel támogatjuk Bokros Lajost".

MTI MTI